2024. április 17., szerda

El is felejtettem

 írni, hogy múlt hét pénteken leadtam a portfólióm első projektjét, még három kell, amiből kettő félig készen van és voltam a könyvtárban is szakirodalomért :-). 

Csajok keddtől minden nap az Arénában vannak, készülnek a pénteki megnyitóra. Péntekre kikérőjük van, de Panni kilenctől színházban lesz, a Twist Oliver-t nézik angolul az angol csoportjával, azt nem hagyja ki. Dorka pedig hétfőn kémia TZ-t ír, pénteken lesz az összefogalaló óra második órában, ő még gondolkodik, hogy bemenjen-e, én támogatom az ötletet. A jégre egyébként egyre kell kiérni, úgyhogy belefér.

Sajnos mi nem fogjuk tudni megnézni őket, már nem kaptunk jegyet.

Nagyon várom a szombati Magna koncertet, biztosan szuper lesz.

Sokkoló volt a reggeli öt fok a vasárnapi harminc után. Brr. Ma sulis nap is volt, leszívták az agyam rendesen :-)

Mióta hazaértem sütök-főzök, mert holnap nem lesz idő, lányokat a jégre kell vinni, Lili közben a Diáknapokon versenyez a vasváris kórussal, és még főrpóba is lesz az Arénában, plusz nekem is torna.

Szombaton nem lesz edzésük délelőtt, ami pont jól is jön, mert délután viszont főpróba a stúdióban, így azért tanulni is tudnak kicsit. Vasárnap háromtól Padlás, hattól Rómeó és Júlia előadás lesz.





2024. április 14., vasárnap

Szuper kis hétvége

 közepén vagyunk, itt a tavasz, elkapott minket a flow :-)

Pedig nem indult jól, csütörtökön megsérült a csajok barátnője és edzőtársa Orsi és hat hét pihenőre kényszerült. Lányok teljesen kiborultak, főleg Lili, nagyon készültek az Aréna megnyitóra és együtt szerették volna átélni.

Pénteken Dorkát elvittük a matektanárhoz, Lili és Panka pedig seggére vertek a nagyszülők húsvéti pénzének. Kivétesen én is elégedett voltam, ugyanis könyvesboltba kellett őket vinni, mindjárt kettőbe is, így nem bántam a költekezést :-). Végül öt könyvvel lettek gazdagabbak, Panka a kocsi felé azt mondta, olyan mintha karácsony lenne. Nem esik messze az alma a fájától. Boldog vagyok, hogy olvasnak, bár mikor Panka alszik a suli felé a kocsiban, mert éjjel fél kettőig olvasott, akkor mondjuk annyira nem...

Dorkával kiegészülve meglátogattuk Orsit, próbáltuk kicsit felvidítani. Este még előkészítettük a másnapi sütit, hogy szombaton csak csokival kelljen bevonni.

Szombaton reggel én dolgozni mentem. Jó kis csapat jött össze és pikk-pakk végeztünk a feladattal, jó érzés volt. Csajok edzettek még reggel, Lili megcsinált négy hajat délutánra, aztán itthon  a sajátjaikat és háromra már kellett is őket visszavinni a csarnokba. Az este szuperül sikerült, ügyesek voltak a versenycsapatok, az előkészítősök pingvintánca elképesztő cukikra sikerült és láthattuk a jövő heti Arénás nyitóműsort is, nagyon szép lesz. A bemutatók után a szokásos közös kori és büfé. Lili végre elhívta Jázmin barátnőjét, így ők még bandáztak egyet a városban is utána.







Itthon megnéztük a Vidi meccset, nyertünk Pakson, a második félidőtől emberhátrányban focizva, jó játékkal.

Ma délelőtt egy kis tanulás, délután musical csoport, készülnek a jövő heti Köfémes fellépésekre. 

Megint sűrű hét elé nézünk, de szeretjük ha zajlik az élet :-)

2024. április 7., vasárnap

Tiszta nyári

 hangulatom volt a hétvégén. 

Főleg a sportról szólt, pénteken itthon izgultuk végig a szinkronkorcsolya vb rövidprogramját családilag. Szombaton a csajok fél nyolcra mentek jégre, készülnek ezerrel a jégcsarnok megnyitóra. Panka még tanfolyamon is maradt, őt tizenegykor hoztam haza. Gyors ebéd után anyuéknál, indultunk a stadionba Vidi meccsre. Az első félidő katasztrófa volt, de aztán összekapták magukat a fiúk és 5:0-ra nyertek.

A csajok koris barátnőjüknèl nézték a kűröket délután, én vasaltam itthon közben. Nem tudom másnál hogy működik, de hatszor ment a mosógép hétvégén. Úgy, hogy mosok hét közben is.

Sütöttem medvehagymás pogit, epres sütit a csajoknak.


Vasárnap kicsit kint voltam Mimóval a kertben, be se akart jönni. Összegereblyèztem a szivarfa elszáradt termését és a tobozokat. Ültettem fűszernövényeket, rebarbarát. Szuper idő volt, jól esett kint tenni-venni.


Délután a csajok énekre mentek, takarítottam, vacsorát főztem. Minden kész lett, de valahogy olyan nyugis volt az egész hétvége, nem volt kapkodás, ami nem fért bele, elengedtem.

2024. április 3., szerda

Nem akkor, nem úgy

 de azért jó volt :-)

Az eredeti 29-i indulást a verseny miatt kellett tolni egy napot, a tervezett program pedig az időjárás miatt változott. 

Úgy kezdődött, hogy a 03.20-22-re tervezett versenyt eltolták 28-29-re, így fel kellett vennünk a szállással a kapcsolatot, de szerencsére tudtak fogadni minket egy nappal később is, és maradhattunk tovább.

A verseny jól sikerült, juviban harmadikak lettek, juniorban most csak ketten indultak, így jutott egy ezüst is. Sokat fejlődtek a lányok a szezon eleje óta, az idén kapott legmagasabb pontszámmal zárták a szezont, így még Dorka is elégedett volt.

Lili hétfőn belerúgott edzésen a pad fém lábába, így vele kedden a kórházban kezdtünk, de szerencsére nem törött el az ujja, viszont a versenyzést nem javasolták. Lilit ez nem nagyon hatotta meg, összeragasztotta a lábujjait és ott volt a jégen a csapattal. A csütörtöki mozgásán azért még látszott, hogy nem 100 %-os, de pénteken már nem lehetett észrevenni semmit. Éljen a cataflam.



Én pénteken délelőtt összepakoltam, szombaton hagytuk a lányokat aludni ameddig lehetett, negyed tíz körül indultunk el. Megállás nélkül tudtunk haladni, így háromra a szálláson voltunk. Aznap már csak a környéken sétáltunk egyet és lementünk vacsorázni, ezen kívül, csak olvastunk, pihentünk.








Másnap kiderült hogy a Lomnici csúcsra nem tudunk feljutni, mert már öt napja nem járnak a felvonók a több mint 100 km/h szél miatt és ez még a következő két napban is így alakul. 
Végül bobozás lett a program, egy kis bolondozás a Tricklandiában és autóval mentük fel a Csorba-tóig, amit körbesétáltunk. Szép idő volt, 1700 méter körül is 12-13 fok, de a tó még be volt fagyva, bár rámenni már nem lehetett.






























Hétfőre pancsolást terveztünk, így a poprádi Aqualandiába mentünk nyitásra. Kicsi féltem, hogy nagy tömeg lesz, de abszolút elviselhető volt. Az idő is szép volt, még a kinti medencét is tudtuk használni.




Úgy gondoltuk, hogy kedden még ránézünk reggel a felvonókra és hátha szerencsénk lesz, de két fokra és szakadó esőre ébredtünk, szóval kénytelenek leszünk még egyszer visszamenni majd.
Összességében nagyon jó volt, csajokra ráfért a pihenést, jókat aludtak, sokat olvastak. Rákaptak a fantasy-re, most a Gyógyító volt soron.




2024. március 18., hétfő

A vasárnapi reggeli

 jól sikerült, pedig kicsit tartottam tőle, hogy reklamálják majd a szokásos vasárnapi palacsintát. 


Szerencsére szépen fogyott minden, este ist azt ették még az énekóra után. A hétfői szendvicsekbe még maradt főtt sonka, aztán gyakorlatilag el is fogyott. Mondjuk tényleg nem vettem nagyot.

A szombati Abigél jól sikerült nagyon, látszik, hogy ezt a darabot játszották a legtöbbet és szereti is mindenki. Jó volt a hatos kezdés, mert nem is értünk haza későn.

Lili és Panna olvastak is sokat. Lili vette meg magának a Negyedik szárny c. könyvet, nagyon bejött nekik. Pankusz el is kezdte a következő részt angolul, mert magyarul csak júniusban jelenik meg. Nem tudom, meddig jut vele így.






2024. március 16., szombat

Kicsit korábbra

hoztuk a húsvétot. 

Mivel a húsvéti hétvégét szállodában töltjük félpanzióval, itthon ezen a hétvégén húsvétolunk. Vettem tegnap egy kis sonkát, holnap megfőzöm vasárnap reggelre. Elkészítettem végre a húsvéti koszorút, aminek az alapanyagait már két hete megvettem. Ki is került az ajtóra a karácsonyi helyett :-) 

A nyuszikat és tojásokat is előszedtem és felváltották a téli dekorációt.



Azért persze az ajándékokat gondosan eldugva az utazós bőrönd rejti majd :-)

Ebédre pizza készült, hét gabonából készült tk olasz pizzalisztből és citromkérmes pite a muncholt bio citromból.

Ebéd után Attilával besétáltunk a városba, megnéztük a Kodolányisok ünnepi műsorát, nagyon jól sikerült.




Szép idő volt, kifejezetten meleg, jól esett a séta.

Délután a szinkonkorcsolya VB-t néztük, szurkoltunk Rékának és a Magicnek.

Csajok tanultak is valamennyit.